A kúria az 1840-es évek környékén épült. Az építőjének kiléte még ismeretlen, ez irányban még kutatás folyik.
Az első tulajdonost, kinek nevét megőrizte az emlékezet, Simon bárónak hívták.
Ő honosította meg az ingatlant körülölelő birtokon a szőlőmûvelést.
1912-ben a kúriát felújították, ekkor építették az ingatlan mellé a szent Mihály emlékhelyet. A kúria védőszentje a harcosok és az igazság védelmezője szent Mihály arkangyal, aki néphagyomány szerint, mennybe kíséri a holtakat.
-Az 1949-es Kommunista hatalomátvételt követően a család külföldre emigrált.
-Az 1950-es években vörös, és fekete fenyőkkel telepítették be a hajdani szőlészetet.
A szocializmus idején az épületben 3 család lakott.
2002-ben kezdödőtt a felújítás, majd
2005-ben a kúria felújítása befejeződött.
A felújítás során törekedtek az épület eredeti arculatának megtartására, és jellegzetességeinek kidomborítására. Belső elosztása ugyan az, mint az 1840-es években. Gipsz díszítései a térségben egyedülállóak.
Helyiségek:
--nappali, 60 nm, járólap, eredeti gipsz díszités
--konyha, 20 nm, járólap
--fürdőszoba 10 nm, járólap
--3 szoba, 25 nm, padló, egyedi díszítés
--előtér, 6 nm, járólap
--WC, 2 nm, járólap
A ház körül 80 nm-es terasz épült, járólapos. Pince 30 nm, földes.
A kert gondozott, fûvesitett. Óriási japán akácfák. Az épület erdő közepén van, csak a természet hangját hallani.
Víz fúrt kútról, a villanyt jelenleg aggregátor szolgáltatja, a bekötés júniusban várható.
A kúriától 150 m-re árvalányhaj mező van, amely virágzáskor felejthetetlen látványt nyújt.
-Egyedülállóan, az épületet körülölelő 300 m sugarú körben több sasfészek is található. A fiókák első szárnypróbálgatásai minden évben megfigyelhetőek, akár egy karosszékből is a teraszon.
Elérhetőség: Az M5-ös autópályától 20 km-re fekszik. Budapest 60 km. A kúria 500 m-re van a kövesúttól. A kövesút s az épület közötti szakasz jól járható télen is. -A térségben igen sok lovastanya található, melyek kiváló szórakozási lehetőséget kínálnak. -Horgászati lehetőség is van a közelben.